A szerelem megváltoztatja az agy szerkezetét
Az agy megváltoztatja, hogyan szeretsz, és a szerelem megváltoztatja az agyat.
- A romantikus szerelemmel kapcsolatos érzések akkor keletkeznek, amikor az agy hipotalamuszában és agyalapi mirigyében olyan hormonok szabadulnak fel, mint az oxitocin.
- A Kínában végzett kutatások szerint a romantikus szerelem viszont megváltoztathatja az agyunk szerkezetét.
- A kutatás kimutatta, hogy a szerelmes emberek agya belsőleg jobban összekapcsolódik, mind a különböző agyi régiókon belül, mind pedig azok között.
Költők és dalszerzők állítják, hogy a szerelem a szívünkben él. És bár igaz, hogy a szerelem megváltoztathatja a szívünk működését, sőt, segíthet abban, hogy egészséges maradjon (1), a legtöbb dolog, ami akkor történik, amikor szeretünk valakit, az agyban történik, vagy legalábbis ott kezdődik.
A vonzalmat, vonzalmat és kötődést (a szerelem különböző dimenzióit) tanulmányozó idegtudósok például megtudták, hogy az agy hipotalamusa és agyalapi mirigye által irányított vagy termelt bizonyos hormonok fontos szerepet játszanak a vágy (vonzalom), az érzelmi kapcsolat (vonzalom) és végül a mély kötődés (kötődés) szubjektív élményeinek létrehozásában. A tesztoszteron (amelynek a herék és a mellékvesék által történő kiválasztását az agy szabályozza) mindkét nemben táplálja a vágyat, míg az oxitocin és a vazopresszin (amelyeket szintén az agy szabályoz) hozzájárulnak a vonzalom és a kötődés érzéséhez (2,3,4,5).
Ezek a felfedezések bekerültek a populáris kultúrába, ahol például az oxitocint ma már rutinszerűen "szerelemhormonnak" nevezik.
Az agy tehát a hipotalamusz és az agyalapi mirigy működésén keresztül valóban befolyásolja a szerelem élményét. De vajon a fordítottja is igaz? A szerelem valóban megváltoztathatja az agyunkat?
A szerelem megváltoztatja az agyat
A Kínában végzett kutatások szerint a válasz igen, és azt mutatják, hogy a szerelem érzései nemcsak hatással vannak az agyunkra, hanem hosszú távú változásokat is okoznak annak funkcionális felépítésében(6).
Dr. Hongwen Song és munkatársai a Délnyugati Egyetemen fMRI-vel (funkcionális mágneses rezonancia képalkotás, amely a különböző agyi régiók egyidejű idegi és metabolikus aktivitását mutatja) három csoportot vizsgáltak: a jelenleg intenzíven szerelmesek csoportját (Love Group), egy olyan csoportot, akik mindannyian nemrég fejeztek be egy szerelmes kapcsolatot (End Love), és egy olyan csoportot, amelyik azt vallotta, hogy soha nem volt szerelmes (Single).
A kutatók a funkcionális architektúra (a különböző neuronpopulációk fiziológiai "kapcsolási rajza") két dimenziójára, a funkcionális konnektivitásra és a regionális homogenitásra összpontosítottak.
Nyugalmi állapotú fMRI-vel, amelyben az alanyok agya minimális stimulációt kapott az MRI-készülékben, a különböző agyi régiókban lévő neuronpopulációkat, amelyek aktivitása erősen korrelált (azaz a különböző régiókban lévő neuronok egyszerre aktívak vagy csendesek), funkcionális összeköttetésnek tekintik, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a korrelált aktivitás abból ered, hogy a különböző régiók elektromosan stimulálják egymást.
Egy adott agyterületen belül, például a cinguláris kéregben, a különböző neuronpopulációk nyugalmi állapotbeli aktivitása szintén lehet korrelált vagy nem korrelált, ahol a korrelált aktivitás gazdag helyi konnektivitást, a nem korrelált aktivitás pedig kisebb mértékű konnektivitást jelent. Amennyiben egy régión belül a neuronok korrelált nyugalmi aktivitást mutatnak, az adott régiót regionális homogenitásúnak tekintjük, míg az ilyen korreláció hiánya regionális inhomogenitást jelent.
Song és munkatársai vizsgálatában mind a funkcionális konnektivitás, mind a regionális homogenitás tekintetében jelentős különbségek mutatkoztak a három csoport között:
A bal elülső cinguláris kéreg (ACC), egy olyan terület regionális homogenitása, amelyről úgy vélik, hogy szerepet játszik az érzelmek szabályozásában (7), nagyobb volt a Szerelem csoportban, mint a Végszerelem csoportban vagy a Szingli csoportban.
A Szerelem csoport alanyainak baloldali ACC regionális homogenitása a szerelemben töltött idő növekedésével nőtt, míg a Végszerelem csoportban a baloldali ACC homogenitása a fájdalmas szakítás óta eltelt idő növekedésével nőtt.
Az úgynevezett "motiváció-megjutalmazás" hálózat (ACC, insula, caudate, amygdala és nucleus accumbens) és a "szociális megismerés" hálózat (temporo-parietális csomópont, hátsó cinguláris kéreg, mediális prefrontális kéreg, alsó parietális, precuneus és temporális lebeny) különböző régiói közötti funkcionális kapcsolat nagyobb volt a Szerelmesek csoportjában, mint a másik két csoportban.
Mind a "motivációs jutalom", mind a "szociális megismerési" hálózatok legtöbb régiójában a funkcionális konnektivitás az In Love csoportban a szerelmi kapcsolat időtartamának növekedésével, az End Love csoportban pedig a fájdalmas szakítás óta eltelt idővel nőtt.
Ezek az eredmények együttesen azt sugallják, hogy a szerelem szó szerint segít az agynak "egyben tartani" magát, míg a szingliség vagy a szerelmi bánat éppen ellenkező hatást fejt ki.
Talán már Song és társai kutatása előtt is tudtuk ezt valamilyen mély szinten, megfigyelve, hogy szerelemben "egésznek" vagy "befejezettnek" érezzük magunkat, de "összetörtnek" vagy "szétesőnek", amikor egy romantikus kapcsolat véget ér.
Függetlenül attól, hogy a nyelv és a populáris kultúra már évszázadok óta tudja, amit Song és munkatársai nemrég felfedeztek a laboratóriumban, az idei Valentin-napon valószínűleg jó módja annak, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy a szerelmi kapcsolatunk erős maradjon.
A szerzőről:
Eric Haseltine, Ph.D., is a neuroscientist and the author of Long Fuse, Big Bang.
Referenciák
1) https://www.heart.org/en/news/2020/02/05/how-a-happy-relationship-can-h…
2) Aron, A., Fisher, H., Mashek, D. J., Strong, G., Li, H., & Brown, L. L. (2005). Reward, motivation, and emotion systems associated with early-stage intense romantic love. Journal of neurophysiology, 94(1), 327-337.
3) de Boer, A., Van Buel, E. M., & Ter Horst, G. J. (2012). Love is more than just a kiss: a neurobiological perspective on love and affection. Neuroscience, 201, 114-124.
4) Dębiec, J. (2007). From affiliative behaviors to romantic feelings: a role of nanopeptides. FEBS letters, 581(14), 2580-2586.
5) Zeki, S. (2007). The neurobiology of love. FEBS letters, 581(14), 2575-2579
6) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4327739/ , https://neuro.psychiatryonline.org/doi/10.1176/jnp.23.2.jnp121
